Mindenért hálát adjatok!

„...mindenért hálát adjatok."  (1Thesszalonika 5,18)

Milyen sokszor mérgelődik az ember azért, hogy éppen most, minek is lehet örülni? Általában, ha két ember találkozik és elkezdenek beszélgetni, csakhamar azon veszik észre magukat, hogy az élet nehézségei felett kezdenek el siránkozni. Sokszor szinte sportot űzünk abból, hogy kinek van nagyobb keresztje.
Vajon ezt bízta volna ránk Isten? Minden bizonnyal nem! Ha valakinek lett volna oka a saját keresztjének nehézségei miatt siránkoznia, akkor az Jézus lett volna. Hányszor halljuk Őt afelett siránkozni, hogy milyen kereszt adatott neki? Ellenben hálát adni annál többször.
Vajon miért nem megy ez nekünk? Vajon miért nem tudunk több alkalommal úgy beszédbe elegyedni egymással, hogy ne mindig a keserűségeinkről számoljunk be? Minden bizonnyal a nézőpontunkkal van gond. Sokkal mélyebb sebeket ejtenek rajtunk a nehézségek, mint azok a dolgok, amikért gyakorta elfelejtünk hálát adni.
Isten ma bennünket szeretne formálni, csak nem biztos, hogy hagyjuk! Mindenki saját maga kell, hogy eldöntse, meg akar változni, vagy megfelel neki, hogy ilyen maradjon. Te mit szeretnél? Változást? Hidd el, előbb a nézőpontodon kell változtatnod, és akkor valóban sok minden megváltozik. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:
Az élő gyülekezet élő hitben járó családokból áll. Az istentisztelet a mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás, aminek előzménye van a személyes csendességben, és következménye van az élet istentiszteletének megélésében. Ez a személyes kegyesség azonban akkor áldásos, ha a Krisztus-test közösségében éli meg ki-ki ezt, építve a közösséget.        

(Tariska Zoltán)

„...mindenért hálát adjatok." (1Thesszalonika 5,18)

Nézd az élet szép oldalát! – halljuk sokszor. Most ez az ige is valami hangsúlyoz: mindenért tudj hálát adni. Ha azonban mi csak a rossz dolgokkal vagyunk elfoglalva, akkor egészen bizonyosan így állunk meg Isten előtt: ne haragudj Uram, de most igazán nehezemre esik, hogy megtaláljam életemben azt, amiért örülhetek, s ami hálára indítson.
Egészen bizonyos, hogy sokunknak meg kell tanulnunk hálát adni. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha a hálaadás hiánycikk lenne életünkben, de legtöbb esetben csak akkor következik be, ha valami eget rengető csoda, vagy nagy dolog történik velünk. Ha a napjaink úgymond eseménytelenek, ha semmi sem változik, ha egyre csak arra a következtetésre jutunk, hogy ennél már csak nehezebb évek jönnek, akkor könnyen vakvágányra jutunk.
Ha továbbra is csak ez a gondolkozás fog jellemezni téged, ha nem akarsz ebből kilépni, akkor valószínű, hogy te ma nem sokat tudsz kezdeni ezzel az igével. Sőt még az is meglehet, hogy egyenesen felháborodsz ez ige hallatán.
Ha megtanulsz hálát adni, annak az lesz a következménye, hogy hitben járva megpróbálod meglátni Isten veled való jó tervét.  (Prókai Árpád)

A nap gondolata:
A hit félelem nélküli életre vezet: többé nem kell félnünk sem a jövőtől, sem a másik embertől. A hitből fakadó bizalom nem naivitás. Tudatában van a rossznak, mely jelen van az emberiségben, ahogy a mi szívünkben is. De a hit nem felejti el, hogy Krisztus azért jött el, hogy mindannyiunkat megmentsen. (Alois testvér)

„...mindenért hálát adjatok." (1Thesszalonika 5,18)

„Egy ember eltévedt a sivatagban. Miután víz- és élelmiszerkészlete elfogyott, kínlódva vonszolta tovább magát a forró köveken. Egyszerre csak pálmák tűntek fel szeme előtt és vízcsobogást is hallott. Még inkább elkeseredve arra gondolt: „Mindez csak délibáb. A fantáziám elém vetíti vágyaimat. A valóságban nincs is itt semmi." Minden remény nélkül, képzelődve, eszméletlenül elterült a földön.
Kevéssel később két beduin rátalált. Szegény már halott volt.
– Érted te ezt? – kérdi az egyik. – Itt van mellette az oázis, két lépésre a víz és a datolyák majdnem a szájába potyognak! Hogyan történhetett vele ilyesmi?
A másik fejét rázva megjegyezte: – Modern ember volt."

Vajon mi is sokszor így vándorolunk a pusztában? Félő, hogy ha már nem tudunk semmiért sem hálát adni, vagy nem találunk életünkben erre okot, akkor úgy járunk, mint e történet főhőse, akinek elfogyott minden élelmiszer- és vízkészlete. Olyan modern emberekké válunk, akiknek nem kell az Isten. Rettenetes, amikor valaki már olyan mélyen van, hogy mindazt, amit Isten eléje ad, azt csak délibábnak gondolja. Nem tartja valóságnak, megfoghatónak, megérinthetőnek, sőt életmentőnek. Karnyújtásnyira van tőle az üdvösség, semmit sem kellene tennie, csupán elfogadni a kegyelmet, amit Isten felkínál nekünk alkalomról alkalomra.
Adjunk ma hálát Isten kegyelméért. Gondold végig aprólékosan az életedet, a napjaidat. Valóban nincs semmi a nehézségek között, amiért hálát tudnál adni? Gondolkodj, azután pedig adj hálát, mert egészen biztosan megtalálod hálaadásod okát. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:
Ez a bizalom a hajnal följöttében abból a hitből táplálkozik, hogy Isten jóságos és igazságos. Aki ebben bízik, az tudja, hogy élete ellentmondásai nem véglegesek és nem végérvényesek. Azzal a biztos tudattal járhat az éjszaka sötétségében, hogy azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van. Még a csillagtalan éjszaka is lehet a beteljesült ígéretek hajnalhasadásának előhírnöke. (Martin Luther King)