Ki vagyok én, Uram?

„ Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előtted minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön. Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog neked építeni az ÚR. Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz. Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal. Akkor bement Dávid király az ÚR színe elé, leült és ezt mondta: Ki vagyok én, URam, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? „(1Krón 17,7-16)

Dávid bemegy a sátorba, leül, és kifakad belőle a szerető apa (Isten) előtt ülő gyermek (Dávid) tiszta, szép hálaadása: „Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?"

Figyeltétek? Én több helyen is leellenőriztem, hogy jól olvastam-e, így fordították-e Dávid mozdulatát, de még a párhuzamos feljegyzésben, Sámuel második könyvében is ezt találjuk: Dávid „leült" az Úr színe elé! Nem „letérdelt", nem „leborult", hanem: „leült"! Érzitek ennek a jelenetnek a nagyszerűségét?

Dávid, a legmélyebb tiszteletadás mellett is természetesen viselkedett. Nem akarom túlfokozni a képzeletünket, de én biztos vagyok benne, hogy Dávid azt érezhette Isten jelenlétében, mint ma, az a gyerek, aki bekopog az apukájához, leül mellé és azt mondja: Apu, szeretnék mondani valamit!

A mi, Jézusban Atyánkká lett Istenünk, Dávid őriző Pásztora, ezen a kis jeleneten keresztül, valami olyan hangulatba enged betekintést, amit, mi, komor reformátusokként azt hisszük, hogy nem élvezhetünk! Nem viselkedünk természetesen! Pedig: megtehetnénk!

Ezért halt meg Jézus! Miért fosztanánk meg magunkat az Istennel rendezett kapcsolat felszabadult örömétől?

ÜLJÜNK hát oda az Atya lábaihoz, és rosszalkodó, de bocsánatot kérő gyerekekként, beszélgessünk vele – minél gyakrabban! (Kereskényi Sándor)

A nap gondolata:

A lélek legmélyének békéje érdekében vállalni kell a lélek felszíni rétegeinek viharait. (Dévény István)