Diktátor, lábtörlő vagy diplomata?

„Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Efezus 6:4)

A serdülő gyermekek neveléséhez minden cseppnyi bölcsességedre és kegyelmedre szükség van. Te azon erőlködsz, hogy tanítani, vezetni tudd őket, ők pedig a függetlenségre törekszenek – ez olyan huzakodás, ami mindkettőtökre frusztrálóan hat. A kimenetel nagyban azon múlik, hogy a három klasszikus nevelési elv közül melyiket követed. Minden szülő a legjobbat akarja gyermekének, vannak azonban olyan módszerek, melyek jól működnek, és vannak olyanok is, melyek nem. Vizsgáljuk meg most mindegyiket. A tekintélyelvű nevelés. „Én hozom a szabályokat, te pedig betartod őket! Ne kérdőjelezz meg, engedelmeskedj! Engedelmesség, tekintélytisztelet, hagyományos értékek és kemény munka! Csak egy vélemény van: az enyém. Minden más vélemény lázadásnak számít!” A tekintélyelv képviselői nem viselik el a tekintélyvesztést, nem kérnek bocsánatot, és nem ismerik el, ha hibáztak. Mindig a hibákat keresik, ítélkezők, megszégyenítők, a másikat lekicsinylik. Magasak az elvárásaik, ugyanakkor kipellengérezik gyermekeik legrosszabb tulajdonságait. Szigorúságukkal kiprovokálják a konfrontációt, aztán keményen, sőt indokolatlanul súlyosan büntetik. Gyakran a Szentírást idézik, hogy álláspontjukat támogassák. Melyek az előnyei ennek a nevelési módnak? A szabályok világosak, a parancsnok-alárendelt viszony egyértelmű, így lerövidül a gyermek reakcióideje. Ez hatékony az egészen fiatal és bizonytalan gyermekeknél, és hasznos lehet krízisek idején. Most nézzük meg a hátrányokat: gátolja a gyermek egészséges függetlenedési folyamatát; késlelteti az érett kommunikációt; erősíti a függő helyzetet és az alkalmatlanság érzetét. Elbátortalanít, így nem alakul ki egészséges döntéshozó- és kezdeményezőkészség a gyermekben. Megnöveli az esélyét, hogy a gyermek társaságban szorongani fog vagy depressziós lesz; fokozza annak valószínűségét, hogy a gyermek iskolai erőszak vagy megfélemlítés áldozatává válik, stb. Lehet, hogy a tekintélyelvű nevelés katonai fegyelmet tart, de ritkán nevel fel boldog, egészséges, kreatív gyermekeket!

„Apja azonban életében sohasem vetette szemére, hogy miért tesz ilyet.” (1Királyok 1:6)

Az engedékeny stílus. Az ilyen szülőnek nagyon kevés szigorú szabálya van, a szabályok, mércék, döntések értelmét elmagyarázza a gyermeknek. Meghallgatja a gyermek véleményét és ötleteit, és bevonja őt a döntéshozási folyamatba. Erőfölény helyett érvelést használ, fenyegetés helyett megbeszéli gyermekével a várható kilátásokat. Sajnos csak kevés háztartási munkát követel meg a gyermektől, ezzel megtagadja tőle a lehetőséget arra, hogy a maga részével hozzájáruljon, és megtanulja az együttműködést. Megkönnyíti a gyermek dolgát, átvállalja a feladatot, ezért aztán a gyermekek úgy tekintenek rá, mint segédeszközre, állandóan megcsapolható forrásra. Az ilyen otthonokban a gyermekek saját szabályaik szerint döntenek a lefekvési időről, barátokról, öltözködésről, internet használatról, stb. A stílus előnye, hogy az ilyen szülők sosem nyomják el, nem értékelik le gyermekeiket, ötleteiket és kilátásaikat, nem hozzák őket zavarba, nem szégyenítik meg, nem éreztetik velük azt, mintha csődtömegek lennének. Inkább bátorítják újításaikat, kezdeményezőkészségüket. Példát adnak megbocsátásból, türelemből és rugalmasságból. De nézzük meg a negatívumokat is! Mivel nincs szülői útmutatás, és kevés a követelmény, ezért a gyermekek felkészületlenül érkeznek a nagybetűs élet világába. Hiányzik mindaz a struktúra, a szabályok és határok, melyekre szükség van a kapcsolatokban és a munkahelyen. Az ilyen környezetből jövő gyermekek nehezen tudják elfogadni a „nem” szót. A szülői példa hiánya miatt nem ismerik, milyen az egészséges vezetés és döntéshozás, ezért nem motiváltak, mindig valamilyen „kezdő löketre” van szükségük ahhoz, hogy bármerre is elinduljanak. Az engedékeny nevelés sok pozitív jellemvonás kialakulását elősegíti, talán boldog gyermekeket is nevel, akik azonban mégis veszteséget szenvednek teljesítőképességben és kapcsolataikban.

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon…” (Példabeszédek 22:6)

A „jó tanár/edző” nevelési modell. Ezek a szülők útmutatást adnak tanításukkal, példaként szolgálnak a tiszteletadásban, felelősségvállalásban, biztonságban, bizalomban és érettségben azzal, ahogyan bánnak gyermekeikkel. Ők vannak felelős szerepben, de folyamatosan felkészítik gyermeküket arra, hogy annak idején majd átvegyék a vezető szerepet, érettségükhöz mérten felhatalmazást is adnak nekik bizonyos dolgokban. Nevelési eszközük a tisztelet és nem a megfélemlítés, hiszen jól tudják, hogy az a gyermek, aki tiszteli szülőjét, követni fogja a szabályokat akkor is, ha a szülő nincs jelen. Bemutatják a felelősségvállalást azzal, hogy nem keresnek, és nem fogadnak el kifogásokat. Bátorítják a függetlenedést annak függvényében, hogy a gyermek hogyan kezeli a határokat és a szabályokat. Az ilyen szülők a megoldásra összpontosítanak, nem a problémákra; megbocsátóak; elismerik saját hibáikat; a gyermekek figyelmét nem a múlt, hanem a jövő felé fordítják. Ezek a szülők bölcsen megválogatják, mikor kezdjenek csatába, kerülik az ártalmas veszekedéseket, de tartják a frontot a hit, a tisztelet, a bizalom, őszinteség, felelősségvállalás és következmények kérdésében. A hibákat nem megszégyenítésre használják, hanem arra, hogy tanuljunk belőlük. Az ilyen szülők őszinték, nyíltak, elismerik gyengeségeiket, és bocsánatot kérnek, amikor szükséges. Szabályaik világosak, következetesek és igazságosak. Nem használják az „ismételt figyelmeztetés” taktikáját, a következményekkel kivétel nélkül azonnal szembesítik gyermekeiket. A fegyelmezést a gondoskodással, tisztelettel és megerősítéssel karöltve alkalmazzák. Mik az előnyei az ilyen nevelésnek? A gyermek számára biztonságos, védett, szeretetteljes környezetet biztosít a tanuláshoz, míg a szülő példakép lehet a tiszteletadásban, felelősségvállalásban, bizalomban és függetlenségben. A felnőttkor felé vezető út a szülő és a gyermek közös munkája. Mik a negatívumai ennek a nevelési módnak? Negatívumai nincsenek!