Arcra borult Jézus lábánál

 

„Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.”(Lk 17,16)

Amikor egyszer Jézus úton volt, tisztes távolból tíz leprás kiáltott neki: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Ő elküldte őket a papokhoz, akkoriban ők igazolhatták, hogy nem fertőző betegek, közösségbe mehetnek. Mire odaértek, mind meggyógyult. Kilenc boldogan sietett haza, egy azonban visszament Jézushoz, és dicsőítette Istent.Palesztinában akkor ezen kívül még sok leprás élt. A legtöbben egyedül hordozták a betegség, kiközösítettség és reménytelenség terhét. Ez a tíz messziről kiáltott Jézushoz, s ő meggyógyította őket. De személyes kapcsolatba csak az került vele, aki visszament megköszönni. 

 

Ma is sok ember hordoz sokféle nyomorúságot. Vannak köztük, akik a bajból Jézushoz kiáltanak, s tőle remélnek valamilyen segítséget. És sokan kapnak is. De kevesen vannak, akik ezért hálásak, ezt ki is mondják, visszamennek, megköszönik. Ők már egészen közel kerülnek Jézushoz („arcra borult Jézus lábánál"), ők felismerik és elismerik benne Istent, így dicsőítik őt. S hozzájuk az Úrnak személyes szava is van. Csak ennek az embernek mondta: Kelj fel, hited megtartott téged!

A hála jelentőségéről a Biblia sok fontos igazságot említ. Hálás az, aki az ajándékról feltekint az Ajándékozóra. Csak a hálás ember ismeri fel, hogy a Krisztussal való közösség mérhetetlenül több, mint az ő ajándékai. Hogy amit kapott, az csak töredéke annak, ami el van készítve neki. Hogy a gyógyulás csak kezdet, ezentúl ezzel a gazdag Úrral együtt élhet. Visszakerül az ilyen ember eredeti helyzetébe: ismeri Istent, tudja őt dicsőíteni, akár így egyedül is vállalja őt, mert ő jelenti neki az igazi társaságot.
 

Ne csak a bajban kiálts Jézushoz, hanem légy vele folyamatos közösségben! S ne csak ajándékait igényeld, hanem őt magát keresd, szeresd, kövesd! Ez az igazi gazdagság.