„Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” 

Izraelben elterjedt szokás volt az áldás kérése és mondása. Családtagokra, vendégekre, tanító a növendékére, szülő gyermekére áldást mondott. Jót kívántak a másiknak. Miért ne tehette volna Jézus ugyanezt a kisgyermekekkel? A tanítványok hozzáállása árulja ezt el. Ők úgy gondolták, a kisgyermekek alkalmatlanok az Isten országára, mert egyszerűen nem tudnak megfelelni azoknak a kritériumoknak, amelyek a bejutás feltételei. A gazdag ifjú azért kereste meg Jézust, mert ő úgy érezte, alkalmas és megfelelő személy Jézus követésére.
Jézus elutasítja a tanítványok gondolkozását. Megfelelni senki sem tud. Isten szeretetét csak elfogadni lehet. Amíg azt akarjuk bizonyítani, hogy alkalmasak vagyunk Isten követésére, csak erőlködünk, s magunkat csapjuk be. Isten országát csakis gyermekekhez hasonlóan lehet elfogadni. Ők nem megfelelni akartak, hanem részesülni mindabban a jóban, amit Isten ad azoknak, akik szeretik és követik őt.
Nem könnyű a kicsiben, az érdemtelenben meglátni Jézus igazi követőit, s sajnálkozni a gazdagokon, az értelmeseken, akiknek nem könnyű bejutni Isten országába, de nem lehetetlen.

Ha befogadod Őt szívednek trónjára,
nem hallgatsz már többé a sátán szavára,
boldogság, békesség tölti meg szívedet,
Rábízhatod akkor egész életedet!
(Pálinkás Magdolna: Te vagy az Atyánk)

Az emberi szív... csak meghatározott mennyiségű kétségbeesés befogadására alkalmas. A szivacs is, ha egyszer teleszívta magát, egyetlen csepp vízzel sem fogad be többet, akárha egész tenger zúdul is végig fölötte. (Victor Hugo)